Németek és németalföldiek a Kárpát-medencében – Hungarikumokkal a világ körül 8/1.
A nyolcadik évad első epizódjában négy külföldi származású személyt mutatnak be, akik a Kárpát-medencében leltek otthonra.
Mogherini, az Ázsia-Európa találkozót (ASEM) követően tartott sajtóértekezletén elmondta, a két kontinens a nemzetközi biztonsági helyzet tekintetében a globális fejleményeket úgy értékelte, hogy a védelemre is nagy hangsúlyt kell helyezni.
A csúcstalálkozó résztvevői megerősítették az Európa és Ázsia közötti globális partnerséget, és intenzív együttműködésre vonatkozó három kulcsfontosságú területet, az éghajlatváltozás elleni fellépést, a szabad és tisztességes kereskedelmet és a digitalizáció fontosságát határozták meg – közölte Federica Mogherini, az Európai Unió (EU) kül- és biztonságpolitikai főképviselője Brüsszelben pénteken.
Mogherini, az Ázsia-Európa találkozót (ASEM) követően tartott sajtóértekezletén elmondta, a két kontinens a nemzetközi biztonsági helyzet tekintetében a globális fejleményeket úgy értékelte, hogy a védelemre is nagy hangsúlyt kell helyezni, ezért elő kell mozdítani a szabályokon alapuló nemzetközi rendet nem csak a kereskedelem, hanem a biztonság vonatkozásában is.
(MTI)